Jin és egy gyerkőc a "real face" közben

Meghalok milyen aranyosak , a vége felé már a kislány tartja Jinnek a mikrofont!

Olyan aranyos......

Új kedvenc.....Cinema Bizarre!!!!

Hát igen, nekem is belopták a szívembe magukat a srácok, mint oly sok korom beli lánynak.

Íme néhány információ az együtttesről:

Strify, Kiro, Shin, Yu és Luminor, az ’Animagic’-en találkoztak 2005 ben, ahol a Japán képregények, és zene rajongói találkoznak, az ország minden részéről érkeznek ilyenkor látogatók. A fiúk egyből megkedvelték egymást, és ezelőtt külön projektekben voltak, elvethetetlen volt az ötlet, hogy készítsenek egy közös formációt, és együtt csináljanak olyan zenét, amelyikben mindannyian „otthon vannak”.

Tagok

• Strify - énekes
• Yu – gitáros
• Kiro – basszusgitáros
• Shin – dobos
• Luminor - ex-billentyűs, ex-vokál
• Romeo - billentyűs

Albumok

• Final Attraction (2007)
• toyZ (2009)
• toyZ Deluxe Edition (2009)

Kisalbumok

• Lovesongs (They Kill Me) (2007)
• Escape to the Stars (2007)
• Forever or Never (2008)
• I Came 2 Party (2009)
• My obsession (2009)

Luminor-ex tag

Borongós égbolt

Ismét egy fanfic. tőlem nektek. Ez egy kis szösszenet. Aki szereti az LM.C-t annak ajánlom!

Jó olvasást!

A busz fékezve megáll, és nekem ezzel egy időben nyílik ki a szemem is. Alig néhány órája szálltunk le a színpadról, nagyon lelkes volt a közönség, már csak ezért is megéri zenélni.

Körbenézek a buszban, és meglátom Aiji-t békésen szunyókálni. Akaratlanul is mosolyra húzom ajkaimat, hiszen olyan aranyos úgy összekuporodva, mint egy kiscica.

Előre megyek a sofőrhöz megnézni, hogy miért álltunk meg. Szuper! Defektet kaptunk. Nem mondom tökéletes. Vége a turnénak, indulnánk haza, erre pedig lerobbanunk a semmi kellős közepén!

Megkérdeztem a sofőrt, hogy hány óra alatt tudja megjavítani a buszt, erre pedig azt felelte, hogy minimum két óra, gondoltam azt csak kibírom valahogy. Mikor másztam visszafele a buszba Aiji álmos képével találtam szemben magamat. Hunyorogva, ásítozva tántorgott előrefele a buszban.

- Mi történt, miért álltunk meg? – kérdezte két ásítás között.

- Ne aggódj, csak lerobbant a busz, körülbelül két óra, és indulunk is tovább. – magyarázkodtam mosolyogva.

Kint már régen korom sötét volt, ám az imént az eget egy villám világította meg, és nem sokkal ez után hallatszott az ablaküveget rengető dörgés is. Aiji rögtön összerezzent a dörgés hallatára. Hát igen, ő fél a viharoktól. Közelebb mentem hozzá, és elkezdtem tolni az egyik ágynak használt ülés felé. Lefektettem rá, nyakig betakartam, majd én is mellé feküdtem. Egy nagyobb villámlásnál szorosan hozzám bújt, szegény úgy reszketett, mint a nyárfalevél.

- Nyugi, nem fog belénk csapnia, meg hogy ha a buszba is csapna a villám, minket akkor sem érne, mert áramtól szigetelt helyen vagyunk! – szuper Maya ügyes vagy, ezzel biztosan még jobban megijesztettem. Azt kellett volna mondjam, hogy biztosan nemsokára vége a viharnak. Az előbbi kijelentésemmel csak azt értem el, hogy még szorosabban hozzám bújt. Olyan aranyos ilyenkor, olyan kis védtelennek tűnik.

Hogy megnyugodjon elkezdtem kezemmel hátát simogatni, és néhány perc múlva valóban nem remegett úgy. Úgy simult ölelésembe, mint egy kiscica. Szemeivel enyémeket fürkészte, én pedig ebben a pillanatban olyan erős vágyat éreztem arra, hogy ajkaimmal érintsem övéit, mint még soha. Néhány másodperc hezitálás után szabad kezem önállósodott, és arcát kezdte el simogatni. Minden egyes érintésemre engedelmesen simult arca tenyerembe. És ekkor szakadt el az a bizonyos cérna. Kezemet arcáról tarkójára csúsztattam, ezzel közelebb húzva őt magamhoz, majd ajkaim ismerkedni kezdtek övéivel. Először csak lágyan csókoltam, nyelvemmel végigsimítottam alsó ajkain, mire azonnal bebocsátást nyertem. Fölé kerekedtem, ügyelve, hogy ne nyomjam agyon (mivel azért nehezebb vagyok nála), megtámasztottan magam két kezemmel karjai és teste között, míg ő hajamba túrta övéit, mindeközben egy percre sem szakítottuk meg a csókot.

Ám egyszer minden jónak vége szakad, így jártunk mi is levegőhiány miatt. Kutatóan néztem szemeibe, melyekben sok mindent látni véltem: elégedettség, megkönnyebbülés, és mérhetetlen szeretet. Félelme elszállt, mivel tudomást sem vettünk a kint zajló viharról.

- Szeretlek. – leheltem ajkai közé.

- Én is téged. – csókolt meg ismét szerelmem.

*

Végül is a buszt csak reggel tudták megjavítani, de mi nem bántuk, mivel egymás karjai között nyomott el minket az állom. Az ébredés pedig tökéletes volt, hiszen karjaimban tarthattam életem értelmét.

És néhány füzetfedél,és cimke

Szintén saját készítésű....;))

Néhány avatar..

Sznitén nektek készítettem őket, ezeket is nyugottan haszálhatjátok, de más oldalakra csak az engedélyemmel tehetitek fel :).

Órarendek

Csináltam néhány órarendet unalmamban:)...Remélem tetszeni fog nektek! Nyugottan használhatjátok, csak ne tüntessétek fel sajátotokként! Köszönöm :)

Tegnap volt az LM.C koncert

Konichiwa!!!!

Igen, tegnap volt a nagy nap, tegnap látogatott el a híres japán eggyüttes az LM.C magyarországra. Beszámolóval sajnos nem szolgálhatok, mert azt amint már említettem a másik bloggomban a szüleim nem engedtek, mivel túl messze van ide Budapes... (Hát most mit mondjak, majd legközelebb :( )

Biztosan fergeteges buli volt, ahogyan a jápánokat ismerem. Nekem speciel az LM.C az eggyik kedvenc együttesem!

Hát ezt már említettem a másik bloggomban is, de aki volt a koncerten, és erre jár megdobhatna egy rövid beszámolóval, nagyon örülnék neki!!!! :)

Hát igen....változunk

És ebből én sem maradhatok ki természetesen.

Most feltehetitek a kérdést, hogy ez hogyan is jön most ide...

Hát úgy jön ez most ide, hogy kezdem megkedvelni a Dirut -.-*

Pedig mikor legelőször láttam az Obscure-t, hát még a gyomrom is felfordult tőle :-S!!!

Hát igen Kyo elintézte, hogy messzire elkerüljek egy ideig mindent, ami velük kapcsolatos!!!! ;))

És most jön az a rész, hogy hogyan kezdtem el mégis kedvelni őket... hát erről egy fanfiction tehet, és annak szerzője!

Az Anime Fanficton Style-n olvasgattam szokás szerint (mivel ezt minden nap megteszem), és rábukkantam erre a történetre. Először gondoltam, minek olvassam el, hiszen előre ki van tüntetve, h a Diruról szól, legalábbis szerepelnek benne. Utána, más dolgom nem lévén elkezdtem olvasni, és nem bántam meg!!!

Nagyon megkedveltem ezt a történetet, és vele a diru is kezdett egyre inkább a szívemhez nőni!

Szóval így "barátkoztam" meg a Dir en Grey-el.

A történet címe és szerzője pedig itt van, ha esetleg kedvet adtam nektek az olvasáshoz :D

=>> A Szerencsés by Kiryonio Kiyoko <<=

Hát még most sem a szívem csücske a videó, de a zene az tetszik :D

Huh....ezek nem semmik...

Mit ki nem találnak:))

Ilyet még eddig nem láttam :))

Huh ez durva -.-*

Két gitáros és egy kicsi - 2. Vagy mégis...?

Hali!

Itt a következő fejezet!

Remélem tetszeni fog!

Jó olvasásrt!

Pár építő jellegű kritikának örülnék, ha már elolvastad!

Előre is köszike!

„Ez furcsa… Hogy kerülök én Aoi házába? Úgy emlékszem haza mentem már, amúgy meg, hol van Aoi?” Lassan elindultam felfelé a lépcsőn, gondoltam az emeleten lehet, közben pedig szólongattam, de semmi választ nem kaptam.

Egyik szoba előtt haladtam el éppen, ahol nyitva volt az ajtó, belestem hát, hátha bent tartózkodik, de meglepetésemben csak egy rakás tükröt találtam a falon. A szoba teljesen üres volt, csak a tükröket lehetet látni. Közelebb mentem egy nagy egész alakos tükörhöz, mert furcsa képet mutatott rólam, nagy hasam volt benne.

Hírtelen két kezet éreztem meg derekamon, és Aoi vállamra rakta fejét, és suttogni kezdet a fülembe mosolyogva:

- Drágám, miért kószálsz el? Nem tudod, hogy a te állapotodban nem szabad sokat ficánkolni? …

*

Izzadtan riadtam fel álmomból, és kapkodva vettem a levegőt. Úr Isten, miket nem álmodok! „Igen, csak egy álom volt, semmi más, csak egy álom. Úr Isten, még hogy én terhes? És Drágám??? Mikkel nem szórakozik a képzeletem, még hogy én Aoi-tól terhes legyek??? Hát ez nevetséges, hiszen mindketten férfiak vagyunk, amúgy sem vagyok buzi…”

Sietve kimásztam az ágyamból, az óra még csak fél nyolcat mutatott. Sietősen bevágódtam a zuhanyzókabinba, és megengedtem a hideg vizet, hogy az álmom legkisebb morzsája is elhagyja elmémet.

Miután befejeztem a pepecselést a fürdőben, lementem, összedobni valami reggelit a konyhába. Csináltam is két adag Tamago gohan-t, azért kettőt, mert Aoi nemsokára betoppan, és ahogy ismerem nem tud főzni, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy nem igen reggelizet.

Háromnegyed kilenckor csengettek is az ajtómon, amit pár másodperc múlva ki is nyitottam. Természetesen Aoi-al találtam szembe magamat, akinek két nagy utazótáska volt a kezében, és fülig ért a szája. Le is blokkoltam cseppet a táskákat látván, és félrenyeltem az éppen számban lévő kávét. „Ez tényleg ide akar költözni???”

- Na, azért nem kell öngyilkossági kísérletet végrehajtanod. Miért lepődtél meg annyira, hiszen tegnap mondtam, hogy kilenckor jövök. – mondta kuncogva.

- Jól van na, kacagj ki! Nem gondoltam, hogy komolyan ide akarsz költözni… - nyújtottam rá a nyelvem, mire csak mosolyogni tudott.

- Aranyos vagy, mikor mérges vagy. – mondta még mindig mosolyogva, mire én kezdtem egyre pirosabb lenni, egyrészt azért amit mondott, másrészt pedig eszembe jutott az álmom.

- Gyere beljebb. Mindjárt megmutatom a szobádat. – invitáltam beljebb „lakótársamat”.

Az emeletre felérve a balról a második szobát kapta, így egymással szemben lesz a szobánk. Külön fürdőszoba, és gardrób is tartozott a szobához.

- Tessék ez lesz a te szobád, szemben van az enyém. – magyarázkodtam, hogy tudja, mit hol talál. – ide pedig nyugodtan bepakolhatod a ruháidat. – mutattam a gardróbra. – És most gyere le a konyhába, és reggeliz meg, mivel gondolom ma még nem ettél.

Lementünk a konyhába, leültettem az asztalhoz, és elé helyeztem a részét. Hangtalanul elfogyasztotta, majd megköszönte szépen a reggelit.

Tíz óra felé be is futottak Miyaviék a kicsivel, elbúcsúztak, és közben nem győztek hálálkodni, hogy elvállaltuk Kira-t. Még ránk kötötték, hogy ha bármi probléma adódik, nyugodtan telefonáljunk nekik, és ők már repülnek is haza.

*

Délutánra eldöntöttünk, hogy vásárolni fogunk menni. Beugrottunk hát Aoi kocsijába (mivel erősködött, hogy ő akar vezetni), Kira hátul a gyerekülésben ült, és épp az egyik Hello Kitty-s macijával játszott. Én az anyós ülésben ültem, Aoi mellett, és szinte minden második pillanatban hátra fordultam mosolyogva a kicsihez, aki hangosan gügyögött, hiszen még nem tudott beszélni, ám le sem tagadhatja a szüleit, hiszen egész úton be nem állt a kicsike szája. Aoi-al mosolyogva néztünk egymásra egy másodpercre, de ő rögtön visszafordul, az utat kémlelni.

Fél órán belül el is értünk egy kisebb élelmiszerüzlethez, itt mindig meg szoktam kapni, amire szükségem van, és már az eladók is ismernek, és nagyon segítőkészek velem.

Még sétálgattunk kicsit egy parkban ( természetesen csakis napszemüvegben, hogy nehogy felismerjenek minket), mikor Kira meglátott egy vattacukor árust, és hangosan gügyögni és mutogatni kezdett, hogy az bizony neki kell. Így tehát vettünk neki egy rózsaszínű vattacukrot, amit Aoi hüségesen ki is fizetett, és leültünk egy lócára pihenni cseppet. Kira középen ült, Aoi fogta a vattacukor pálcikáját, a kislány pedig nagyban vágta befele az édességet. Mi csak mosolyogni tudtunk rajta, főleg mikor még a haja is csupa maszatos lett tőle. Olyan aranyos volt így, meg tudtam volna zabálni.

Miután kellőképen belakmározott az édességből látszott rajta, hogy nemsokára leragad a szeme. Nem akartam maszatosan lefektetni, ezért megtöröltem kicsit a kezecskéit és az arcát, majd ölbe vettem, és lassan visszaindultunk az autóhoz. Mikor beraktam a gyerekülésbe szerencsére nem kelt fel, így én is nyugodtan beülhettem Aoi mellé. Egymásra mosolyogtunk, és elindultunk haza.

Otthon óvatosan kivettem a kicsit az ülésből, míg Aoi hozta a csomagokat. A szobámba már előzőleg betettünk a kiságyát, így mikor felértem Kira-val beraktam a kiságyba, amire szintén nem ébredt fel. Gondosan betakargattam, majd gyorsan lementem a konyhába Aoi-hoz. Összeütöttem egy gyors vacsorát nekünk, majd miután elfogyasztottuk azt, és a mosogatót is bekapcsoltam, megegyeztünk, hogy felváltva megyünk zuhanyozni, hogy mindig legyen valaki Kira mellett.

Elsőnek ő ment fürödni, majd fél óra múlva követtem én is példáját.

Mikor visszaértem a szobámba, ő már békésen szuszogott az ágyamon. Nem volt szívem felkelteni, így betakargattam, és mellé feküdtem (hiszen óriási ágyam van). Olyan édesen aludt, hogy legszívesebben közel húztam volna magamhoz, és reggelig ölelgettem volna.

Megijedtem ezektől a gondolataimtól. Az nem lehetséges, hogy többet kezdek érezni Aoi iránt, mint szimpla barátság. Vagy mégis… ?

Seme - Uke teszt

Múszály volt kipróbáljam én is ;))

aoi_hana's blog. :3 blogján találtam ezt a tesztet. Én is kipróbáltam, és mindkettőnknek ez jött ki.....;)) Érdekes..... Vajon mindenkinek ez jön ki????

Dark Seme
Take seme or uke? today!
Created with Rum and Monkey's Personality Test Generator.

You are the dark Seme!

You are a mistery person who likees the darkness and all what is include of this.

But this dont mean you cant laugh and have fun. If its the right person you really enjoy talking and funny things.

Just not hyper people who are easy to scare, then you can just role with your eyes.

A made for you would be the sweet Uke and maybe the naughty or the slave one.

Két gitáros és egy kicsi - 1. Miyavi óhaja, sóhaja...

Hali!
Nem, nem haltam meg....itt vagyok, és ÉLEK (néhány ember örömére és bánatára... kinek hogy, őszintén szólva nem érdekel xD)

Újra alkottam.... Ez most egy hosszabb történetnek indult, szóval nemsokára folytatás is lessz! Szereplőkről csak annyit, hogy ismét Ruru és Aoi!

Az Anime-ra is felrektem pár perce szóval még nem fogadták el(Ginny123 néven :P)

Elég a fecsegésből! Jó olvasást :-*

Reggel mikor beértem a PSC-hez rögtön letámadott Miyavi.

- Konichiwa, Ruru! Mentsd meg az életem kérlek! – könyörgött nekem, én pedig nem tudtam elképzelni mi baja lehet.

- Konichiwa. Miben segíthetek? – vágtam meglepődött arcot.

- Melody szeretne egy romantikus hetet, amit kettesben töltünk, és mivel tudom, hogy szereted a gyerekeket, és kifejezetten értesz is hozzájuk, ezért rád esett a választásunk, persze, csak ha elvállalod. – nézett rám kérlelően.

- Szívesen vigyázok Kira-ra (*szerző megjegyzése: utána néztem, de sehol sem találtam Miyavi lányának nevét, szóval 99%, hogy nem így hívják O_O^^ Gomen*), úgyis most szabadságon leszünk három hétig, mivel most adták ki az úja albumot. – mondtam neki boldogan.

- Arigatou! Jövök neked egyel! – hálálkodott MyV, majd gyorsan le is lépett, telefonálni Melody-nak, hogy elválaltam Kira-t, é pedig mosolyogva folytattam utamat a próbatermünk felé. Igazából nem kellett volna ma bejöjjünk, de én beugrottam, mivel a tegnap itt felejtettem néhány kottát, amire szükségem lesz ebben a három hétben. Jól van nézzetek dilisnek O_o, de ez van szeretek gitározni, még unalmamban is szoktam játszani kedvenc hangszeremen.

*

Már mindent felkutattam, de sehol sem lelem a kottáimat. Nem tudom már hol kereshetném még. Vajon kidobta a takarító nő? Nem hiszem, nem mer hozzányúlni a dolgainkhoz. Lehetséges, hogy Aoi elvitte. Na akkor irány Aoi.

Fél órán belül meg is érkeztem bandatársamhoz, miután leparkoltam háza előtt,- ami megjegyzem nem valami kicsi, nem mintha az enyém az lenne – már indultam is a bejárat felé. Miután becsengettem, pár percre rá már nyílt is az ajtó, és egy meglepett Aoi-al találtam szembe magamat.

- Ruru, micsoda meglepetés, nem számítottam rád. Mi járatban vagy errefelé, máris hiányzom? – kérdezte „Reitás” mosollyal.

- Ami azt illeti a kottáim hiányoznak, a próbateremben nem találtam sehol sem, gondoltam véletlenül hazahoztad őket.

- Rendben, megnézem, de nem hinném, hogy nálam lennének. –mondta, és be is tartotta a szavát, ám mindhiába. Fél órás keresgélés után sem talált semmit.

- Jaj, pedig már reménykedtem, hogy itt lesznek. – mondtam egy sóhajtás kíséretében. – Na nem baj, úgysem lett volna időm egy darabig gyakorolni.

- Miért, mit terveztél? – kérdezte kíváncsian.

- Hát Miyavi megkért, hogy vigyázzak egy hétig Kira-ra, mivel elutaznak Melodyval egy romantikus hétvégére. – válaszoltam neki.

- Ááá… romantikus hétvége, mi? – mondta ravaszul mosolyogva. Esküszöm, Aoi-nak nem tessz jót, hogy Reita a közelében van. – Segítsek? – kérdezte egy perc csend után.

- Miben kéne segítsél? – kérdeztem értetlenül.

- Hát vigyázni Kirára. Én is szeretem ám a kicsiket, nem csak te. – világosított fel.

- Hát, boldogulnék egyedül is, de ha van kedved, akkor segíthetsz. – válaszoltam.

- Rendben. Mikor menjek? Nálad vagy nálam leszünk? – kérdezte, lelkesedve.

- Hát MyV holnap hozza el hozzám Kira-t.

- Szuper, akkor pakolok. – csapta össze a tenyerét. Komolyan mondom Aoi a legidősebb a bandából, de sokszor úgy tűnik nekem, hogy szellemileg még mindig gyerek.

- Ácsi! Te most hozzám akarsz költözni? – jutott el az agyamig, hogy mit is mondott az előbb.

- Csak míg ott lesz nálad Kira. Amúgy meg hidd el egyedül nem bírnád, egész éjjel sírna, lépten nyomon tisztába kell tenni, etetni kell, satöbbi, satöbbi. Kellek én ide, hidd el. Így éjjel majd felváltva fogunk felkelni hozzá. – nem is mond hülyeséget. Így, hogy most belegondolok, igaza van. Aprót bólintottam, majd megbeszéltünk, hogy holnap reggel kilencre eljön hozzám cuccostól.

Elköszöntem tőle, és elindultam haza. Már kezdek félni ettől a héttől. Aoi és Én összezárva egy babával. „Istenem, mi lesz ebből…?!? „

Miért?- fanfic.

Hali. Írtam egy történetet. Bou x Kanon. Remélem tetszeni fog nektek! Kanon szemszög.

- Miért? – csak ennyit tudtam mondani. Szemedben csakis a mérhetetlen fájdalmat láttam, ami az enyémben is ott csillogott. Nem akarlak elengedni, nem engedhetlek el! Nem hagyhatom, hogy csak úgy kisétálj a bandából minden magyarázat nélkül.

A koncert már fél órája véget ért, a többiek már elbúcsúztak tőled, és leléptek, magunkra hagytak minket.

Lassan elkezded összepakolni a holmidat, én pedig csak megkövülten állok, és nézlek. Nem tudom mit tehetnék még, hogy maradásra bírjalak. Már mindent megpróbáltam, kértelek, könyörögtem, de mindhiába. A fene azt a nagy makacsságodat, de legalább, ha egy értelmes magyarázatot adnál.

Szemembe ismét könnycseppek gyűltek, s lassan te is befejezted a pakolást. Könnyes szemmel néztél rám, s egy halvány szomorkás mosoly kíséretében indultál el a kijárat felé.

Ekkor „olvadtam” ki, s néhány lépéssel mögötted teremtem, megfogtam jobb karodat, és szembe fordítottalak magammal. Szemedben meglepődöttség, és könny csillogott. Szorosan magamhoz öleltelek, s akcióm során kiesett kezedből kézitáskád. Vállamba fúrtad arcodat, és zokogni kezdtél, ahogy én is.

- Miért? Legalább magyarázd meg, hogy miért hagyod itt a bandát? Látom rajtad, hogy nyomós oka van a döntésednek, de kérlek mondd el, nem engedhetlek így el, tudnom kell az igazságot! – zokogom válladba, mire még szorosabban simulsz ölelésembe.

- Kanon kérlek értsd meg, nem mondhatom el, így mindenkinek könnyebb lesz! – szipogtad. Hírtelen ötlettől vezérelve felemelem fejed, hogy szemembe tudj nézni, látom szemedben a meglepődöttséget, ám mit sem törődve vele lágyan megcsókollak. Nyelvemmel végigsimítok alsó ajkadon, mire azonnal bebocsátást kapok. Mindketten beleremegünk az édes csókba. Kezeiddel börtönbe ejted nyakamat, én pedig, ha lehetséges még közelebb húzlak magamhoz.

Ha tudnád, mióta vágyom én erre, mióta leslek sóvárgó szemekkel. Tudom, ez nem helyes, hiszen mindketten fiúk vagyunk, de ahogy a mondás is tartja: az ember a szívének nem tud parancsolni.

Néhány perc múlva zihálva válunk el egymástól, szemed még mindig csillog a könnyektől.

- Így még nehezebbé tetted számomra a távozást. – mondtad elfúló hangon.

- Szeretlek… - mondom, mire felkapod a fejed, és mérhetetlen fájdalmat látok arcodon.

- Ne… kérlek ne folytasd, ne tedd ezt velem, legalább ezt a pár hónapot had éljem békességben, kérlek ne fájdítsd a szívem. – mondod zokogva, ám én leblokkolok egyik szavadnál.

- Hogy érted, hogy pár hónapot? Hiszen előttünk az egész élet. – mondom zavarodottan, mire megrázod fejedet, és lesütöd szemedet.

- Nekem nem, már csak pár hónapom van, az orvosok szerint. – mondod elfúló hangon. Szívemet mintha tőrrel hasogatnák, szavaidra így reagálok. Szólásra nyitom a számat, ám egy szó sem jön ki rajta. Szorosabban ölellek magamhoz, s te folytatod amit elkezdtél. – Néhány hete voltam egy kivizsgáláson, ahol megállapították, hogy daganatos vagyok, pontosabban a gyomromban van egy. Eddig nem tudták eldönteni, hogy jó vagy rossz indulatú, ám egy hete kaptam egy telefont az orvosomtól, melyben közölte, hogy nagyon sajnálja, de kiderült, hogy rossz indulatú a daganat, és nincs értelme megműteni… - zokogod. Szememből mintha eső esne úgy folyik könnyem. Ez nem lehet. Most már tudom miért akarsz elmenni, de ezek tudatában nem engedlek el. Ezt leszögeztem magamban. A végsőkig melletted fogok maradni, szorítani fogom kezedet, és ketten átvészeljük majd az egészet. Nem hagyom, hogy elmenj, meg fogsz gyógyulni.

- Ne menj el, kérlek… - simítok végig arcodon, mire megrázod fejedet. Ismét megcsókollak, most sokkal szenvedélyesen. Először el akarsz tolni magadtól, ám most nem hagyom magam. Így is már eleget szenvedtél, itt az ideje, hogy boldog legyél.

- Hozzám költözöl! – mondom ellentmondást nem tűrő hangon, mire ismét megrázod fejedet, ám nem hagyom annyiban. – Ne is álmodj róla, hogy elengedlek, együtt sikerülni fog, meg fogsz gyógyulni, azt hitted, hogy ilyen könnyedén megszabadulhatsz tőlem? Hát el kell, hogy ábrándítsalak, de nem engedlek el ilyen könnyen. Szeretlek. – csókollak meg ismét, s most nem akarsz eltolni magadtól. Tudom, hogy győztem.

Miután elválunk egymástól én is összepakolok, és kéz a kézben sétálunk ki az öltözőből.

2 hónappal később.

Két hónapja lakol nálam. A többieknek is elmondtad, hogy miért léptél ki a bandából. A srácok mindenben támogattak minket.

Ma is egy kivizsgálásra kellett gyere, amire természetesen én is elkísértelek. Vért vettek tőled.

Az orvos mondta, hogy délre készen is lesznek az eredmények. Addig beültünk enni valamit egy étterembe.

Háromnegyed tízen kettőre már a korháznál is voltunk. Tizenkettő előtt öt perccel behívott minket az orvos. Átnézte az eredményeket, és arcán hirtelen döbbenetet véltem felfedezni, majd mosolyogni kezdett, és hitetlenkedve nézett rád.

- Jó hírrel szolgálhatok Bou. Átnéztem a vizsgálat eredményeit, és közölnöm kell veled, hogy minden jel arra mutat, hogy jó indulatú tumorod van, amit egy műtét segítségével el tudunk távolítani. A műtét kicsit kockázatos, de 80% esélyed van, hogy sikeres lesz a műtét. – Szívem vadul kezdett el kalapálni az orvos szavára, megszorítottam kezedet, mire rám néztél. Csillogott a szemed, és mosolyogtál.

3 hónappal később.

A műtétet sikeresen átvészelted. Még kicsit gyenge vagy, de az orvosok szerint néhány hét és felépülsz teljesen. Miku megkérdezte, hogy vissza jössz-e a bandába, de te nemet feleltél. Helyedet már betöltötték, már két új bandatagot is kaptunk.

Szereted a zenét, de úgy döntöttél nem folytatod a nagyközönség előtt. Minden egyes koncerten hiányollak, és alig várom, hogy hazaérhessek hozzád.

Szeretlek, és szerelmünk, még a legnehezebb időket is átvészelte. Minden este melletted alszom el, s ugyanígy kelek. Ennél boldogabb úgy érzem sohasem lehetnék, melletted megleltem a szerelmet, hát kell ennél több? És a legcsodálatosabb ebben az, hogy viszont szeretsz.

Köszönöm, hogy elolvastátok! Néhány építő jellegű kritikának nagyon örülnék!

Bizonytalanság- fianfic.

Hali, itt egy újjabb történet, főszerepben Aoi x Uruha. Az utóbbi szemszögéből.
Remélem tetszeni fog nektek, kritikának örülnék;)





Hirtelen riadok fel álmomból, már megint ugyan azok az álmok kísértenek. Folyton rólad álmodok, és sehogy nem tudlak kiverni a fejemből, pedig ez nem helyes, hiszen bandatársak vagyunk.
Ránézek az órámra az éjjeliszekrényen, még csak fél hét. Mostanában sohasem tudok tovább aludni, folyton te jársz az eszemben, és most, hogy Rukinak jött az az elvetemült ötlete, hogy újítsunk a fancervicen.
Na igen ám, evvel nem is lenne semmi bajom, ha nem von bele téged is. Így is elég nehéz az életem, és folyton te jársz a fejemben, de most még azt is végig kell néznem, hogyan csókolod meg Reitát.
Persze a mi perverz orrkendősünknek nagyon is tetszik a szituáció. Félszemmel úgy látom, mintha lopva felém néznél, de biztosan nem láttam jól, hiszen minek is tennéd, nem tudsz semmiről, ami mostanában bennem dúl. Számodra én csak egy barát, egy bandatárs vagyok. Semmi több, legnagyobb sajnálatomra.
Lassan ideje lenne kikelni az ágyból, mivel elég sok időt töltöttem elmélkedéssel. Utam rögtön a fürdőbe vezetnek, beállok a forró zuhany alá, és hagyom, hogy folyjon rám a víz. Miért vagyok én ilyen szerencsétlen, és Rukinak miért pont Reitát választotta ki erre a feladatra? Ehhez hasonló kérdésekkel szállok ki a zuhany alól is. Derekam köré tekerek egy törölközőt, és már indulok is vissza a szobámba, hogy előkotorásszak a szekrényből valami ruhát.
Miután felöltöztem visszamegyek a fürdőbe, beállok a tükör mögé, és rendbe rakom hajamat, kicsit kihúzom a szememet, bekapok valamit a konyhában, és már rohanok is a kocsihoz, és indulok a próbára, mert már így is késésben vagyok.
Ruki tutira letépi a golyóimat ha elkések, amit most már biztosra vehetek, mivel forgalmi dugóba keveredtem.
Fél órás késéssel sikeresen leparkolok a PSC előtt, és már rohanok is a lifthez.
Ahogy sejtettem, már mindenki a próbateremben vár, és mikor nyílik az ajtó minden szem rám szegeződik. Te is engem nézel, mosollyal az ajakaidon, ami engem is mosolygásra késztetnek. Ruki természetesen rögtön nekem esik:
- Uruha, nem is te lennél az ha nem késtél volna! Mit tudsz felhozni a mentségedre? – kérdezi dühtől csillogó szemekkel.
- Jaj hagyd már, mindenkivel megesik a késés. – kezded csillapítani a bevadult chibit, mire hálásan nézek rád.
- Sajnálom Ruki, dugóba keveredtem. – mondom az igazat. Erre még mond egy pár csípős megjegyzést, de hamarosan el is kezdünk próbálni.
Nem sok hiányzott, hogy bele ne rontsak a Burial Applicant elejébe, mivel folyton lopva rád pillantottam. A próba végén, amit megjegyzek késő este volt, megegyeztünk, hogy elmegyünk szórakozni egyet a szokásos helyünkre. Semmi kedvem nem volt most ehhez, de ezt is bevállaltam, csak, hogy tovább láthassalak.
Mikor megérkeztünk egy eldugott sarokba ültünk, mivel itten senki nem figyel majd fel ránk. Az asztal körül nem székek, hanem egy sarokülő volt. Rögtön bevágódtam a fal felőli oldalra, és legnagyobb meglepetésemre mellém ültél.
Kijött a pincér, mindenki rendelt magának valami italt, mindenki, kivéve Kai, ő csak egy narancslevet rendelt magának, avval a magyarázattal, hogy ő még vezetni is akar. Azt hiszem én ma taxival megyek haza, mert saket rendeltem magamnak.
Eléggé felöntöttem a garatra, a hatodik pohár után már nem is számoltam mennyit ittam még.
- Uruha, gyere, menjünk haza. – mondod aggódva, és kikapod kezemből a sakés poharat, mivel inni akartam belőle.
- Neeee… én még nem aaaakaroook… - mondom, de te nem hagysz a magadéból, hívsz egy taxit, majd kezeddel átkarolod derekamat, egyik kezemet válladra helyezed, és húzol kifele a bárból, miután elköszöntünk a többiektől.
A taxi már kint vár minket, betuszkolsz engemet, beszállsz te is, majd bemondod a címet, és már indulunk is. Még nem vagyok annyira részeg, hogy ne tudjam mit csinálok, de ezt te nem kell, hogy tudd. Megjátszom a tök részeget, kezeimmel átfogom derekadat, fejemet válladra hajtom, és hozzád simulok, legalább most élvezzem ki a perceket, józanul úgysem tenném meg ezt soha.
Nem tolsz el magadtól, meglepődöttségemre elkezded simogatni hajamat. Megérkezünk a házamhoz, fizetsz a taxisnak, majd kiszállsz velem, és elbotladozunk az ajtóig.
- Hol van a lakáskulcsod? – kérdezed, és én a nadrágzsebemből kihúzom az említett tárgyat, és kezedbe adom.
Kinyitod az ajtót, lekínozod a cipődet, és az enyémet is, majd a szobámba viszel. Lefektetsz az ágyra, leveszed nadrágomat, és felsőmet, majd egy szál boxerben betakargatsz, és indulnál is kifele.
Megfogom a kezed és nem akarlak elengedni.
- Maradj velem kérlek. – mondom álmosan.
- Nem lenne tanácsos, reggelre úgysem fogsz semmire sem emlékezni, és kínos lenne, ha arra ébrednél, hogy itt vagyok melletted. – mondod mosolyogva.
- Kérlek maradj, nem akarok egyedül maradni. – mondom kiskutya szemekkel, és nyert ügyem van, mivel te is leveszed nadrágodat és felsődet, és szintén egy szál boxerben befekszel mellém. Szorosan hozzád bújok, te pedig hajamat kezded simogatni, míg el nem alszok.


Bazira fáj a fejem, ahogy érzékelem már reggel lehet, mivel halvány fénysugár világítja meg retinámat. Nem emlékszem mi történt tegnap, csak arra, hogy jól berúgtam.
Hirtelen kezeket érzek derekamon, és egy lábat, mely az enyémen pihen. Hirtelen kipattannak szemeim, és felkapom fejem. Megfordítom fejem abba az irányba, melybe az idegen testrészek tulajdonosát sejtem, és teljességgel kikerekedik a szemem (ha ez még egyáltalán lehetséges), mert te fekszel mellettem édesen szunyókálva.
Próbálok visszaemlékezni a történtekre, de nem ugrik be semmi. Nem tudom hová tenni a dolgot, hogy itt fekszel mellettem, engem ölelve. Vajon te sem fogsz emlékezni semmire, vajon te is be voltál annyira rúgva mint én? Nem szeretném ha ezért megutálnál, és olyasmire gondolnál, ami szerintem nem történt meg (hiszen azt érezném ha olyasmi történt volna köztünk, nem?).
Hirtelen megmozdulsz, én meg gyorsan visszateszem fejem a párnára, és úgy teszek mintha aludnék, ám fejem most nem forgatom meg a másik irányba. Leveszed lábadat rólam, kezeiddel együtt. Még mozgolódsz kicsit az ágyon, majd megszűnik minden nemű mozgolódás, gondolom kimásztál az ágyból. Lassan kinyitom a szemem, és veled találom szembe magamat. Kezeidre támaszkodva fekszel az ágyon, és tekintetemet fürkészed.
Nem tudom mit tegyek, félénken nézek rád, mire tekinteted megenyhül és szabad kezeddel megcirógatod arcomat. Beleremegek az érintésedbe, és kezd kínossá válni számomra ez a csönd.
- Mi… mi történt az este? – kérdezem félénken, és hangom el-elakad.
- Semmi olyasmi amire te most gondolsz. Szimplán berúgtál, hazahoztalak, majd megkérted, hogy maradjak itt, amit én teljesítettem is, amint látod. – mondod, miközben oldalra nézel, látszik, hogy neked is kínosak a történtek.
- Értem. – ennyit bírok kinyögni, és érzem, hogy arcom lángol.
Kimászol az ágyból, és a fürdőbe igyekszel. Míg te bent vagy addig én felöltözöm, és megvetem az ágyat. Miután kijöttél a fürdőből és váltom fel helyedet. Végig kerüljünk egymás tekintetét. Lezuhanyozok, megcsinálom a hajam, felöltözöm, és a konyhába veszem az irányt. Érzem, hogy csináltál reggelit. Mikor odaérek valóban a kész reggeli vár, és egy cetli, melyen közlöd velem, hogy hazamentél átöltözni, a próbán találkozunk, és hogy nem akartál nekem kellemetlenséget okozni azzal, hogy itt aludtál. Ha tudnád mennyire örültem neked, bárcsak minden reggel a te simogatásaidra kelnék. De tudom ez lehetetlen. De álmodozni azért még szabad, nem? Igaz evvel csakis magamat teszem tönkre.
Megeszem a reggelit, ami nagyon finomra sikerült, pont úgy készítetted el a Tamago Gohant, ahogy én szeretem.
Pár perc múlva már hívok is egy taxit, mivel a kocsimat a PSC-nél hagytam a tegnap, és már indulok is. Kivételesen most nem kések el, sőt még csak Ruki és Te vagytok bent (na meg most már én is). Csendesen beszélgettek, Ruki persze egy nagy bögre kávéval a kezében, amibe percenként belekortyol. Elég ramatyul néz ki a chibi, biztos ő is kiütötte magát a tegnap, és ahogy nézem nem is kicsit.
Amint belépek köszönök, és kerülöm tekintetedet. Hogy elfoglaljam magamat gitáromat kezdem hangolni. Lassan megérkeznek a többiek is, és kezdetét veszi a próba. Sürget az idő minket, mivel holnap koncert. Ma is egész estig próbálunk, majd kilenc után, mikor Ruki bejelenti, hogy a próbának vége, de csakis azért mert még meg kell beszéljük a holnapi programot, mindenki leül. Én is helyet foglalok a kanapén, te pedig velem szembe ülsz le. Egész idő alatt magamon érzem tekintetedet, de én makacsul kerülöm azt, és hirtelen érdekes lett számomra a padló, amit bőszen fixírozok.
Ruki természetesen felhozta a fanservices témát is, mondom én a törpe tudja, hogy hogyan rontsa el az ember kedvét.
- Na srácok, akkor hogy lesz? Ki csókol meg kit? – kérdezi a chibi.
- Ezt már megbeszéltük Ruki. Lesmárolom Aoi-t. – vág rá türelmetlenül Reita, mire szikrákat lövellek a tekintetemmel felé.
- Ruki, miért van erre szükség? Kikötötték, hogy ki kivel smároljon? – kérdezed.
- Nem, nem kötötték ki, csak annyit mondott a főnök, hogy ez tutira feldobná a rajongókat. Engem az se érdekelne ha Uruhát smárolod le, csak smároljon valaki. – mondja a chibi, miközben vállat von, én pedig kijelentésére elvörösödöm.
- Rendben, akkor majd a színpadon eldől, hogy mi lesz. – mondod, én pedig egyre kínosabban érzem magamat.
Miután mindent megbeszéltünk, mindenki elindul hazafelé. Én is kocsim felé veszem az utamat, beszállok, majd egyenesen haza hajtok.
Otthon veszek egy forró fürdőt, rendelek pizzát, és beülök a tv-elé. Teljesen kifárasztott ez a nap, és a legrosszabb, hogy egész végig a közelemben voltál. Rájöttem, el kell, hogy felejtselek, feleslegesen kínzom magamat, esélyem sincs nálad.
Miután degeszre ettem magam a pizzával eldöntöttem, hogy lefekszek. Hamar el is nyomott az álom, amiben te voltál a főszereplő, int mindig.
Másnap reggel korán keltem, lezuhanyoztam, megcsináltam a hajam, ami abból állt, hogy megszárítottam, és átfésültem (egyebet nem csináltam vele, mivel úgyis a fodrász megcsinálja majd a fellépésre, ami mellesleg este 6-kor kezdődik, de Ruki parancsára már ötre ott kell, hogy legyünk.), felöltöztem, megreggeliztem, és leültem a tv elé.
Négykor biztos, ami biztos elindultam, mivel fél órás az út a stadionig nem siettem, és háromnegyed ötre már le is parkoltam a hátsóbejáratnál. Kivettem szemem fényét (a gitáromat) a hátsó ülésről, és elindultam befele. Az ajtónál összefutottam Kaial, aki zavartan mosolygott, látszott rajta, hogy ideges. Bíztatóan rámosolyogtam, majd bementünk az öltözőbe, ahonnan már csak Reita hiányzott. Még ezt ki sem mondtam gondolatban, már meg is jelent a basseros.
Magamon érzem pillantásodat, de amint rád nézek elkapod tekintetedet. Mostanában nem értem a viselkedésedet. Semmi kedvem nincs ehhez a koncerthez, főleg, hogy még végig is kell nézzem Reitával közös csókotokat. Nem hiányzik ez nekem, miért kellett beléd szeressek?
Pontban hatkor elkezdődik a koncert, a rajongók üvöltenek, amit már megszoktam. Legelőszőr Kai megy fel a színpadra, őt követem én, utánam Reita jön, majd te, és legvégül, de nem utolsó sorban Ruki. Egymás után lenyomunk vagy öt számot, az egészhez mosolygok, és úgy teszek, mintha élvezném, de legszívesebben ordítanék.
Egy hosszabb gitárszólóba kezdünk ketten, amikor teljesen ledöbbenek Reita reakcióján, mivel odamegy a chibihez és szenvedélyesen lesmárolja. Szerencsére nem rontottam el a szólónkat, és te sem. A közönség tombol, és amint látom Rukinak sincs ellenére a kis színdarab, sőt lehet nem is csak színdarab volt, hiszen már régóta sejtettem, hogy van köztük valami.
Rád nézek, és szemedben meglepődöttség, és megkönnyebbülést vélek felfedezni. Rám mosolyogsz, én pedig vissza rád. Ennyit arról, hogy kiverlek a fejemből, egyszerűen nem megy, nem vagyok rá képes.
A koncertnek lassan vége, a chibi megköszöni a rajongóknak, hogy eljöttek, akik természetesen visítoznak, Ruki minden egyes szavára.
Az öltözőben lassan szedegettem össze a cuccaimat, nem volt értelme sietni, mivel engem nem vár úgysem otthon senki, mint például Kait, aki hamar le is lépett, avval az ürüggyel, hogy Yumi (a barátnője) már várja. Ruki és Reita „nagy meglepetésemre” együtt távoztak.
Bele is feledkeztem a „nagy” pakolászásba, és csak akkor eszméltem fel, mikor megszólítottál:
- Na úgy látszik kettesben maradtunk. – mondod mosolyogva. Istenem elolvadok ettől a mosolytól,
- Hai. – mondom, és, hogy zavaromat leplezzem pakolászok tovább. – Hát Reita eléggé meglepett minket, vagyis engem minden esetre. – mondom még mindig a táskámnak.
- De én örülök, ennek a kis akciójának. Még jó, hogy nem az első verziót választotta, és engem smárolt le. Így mindenkinek jobb. – mondod, és tökéletesen egyetértek veled.
Lassan befejeztem a pakolást, amivel te már régen végeztél. Éppen indulnék hazafelé, mikor megszólalsz:
- Ruru, várj, nem vinnél haza? Taxival jöttem, és nincs kedvem avval menni. Persze, ha sietsz megértem, akkor mehetek avval is. – mondod lesütött szemekkel.
- Persze, hogy hazaviszlek. Nem sietek sehová, engem nem vár otthon senki mint Kait. – mondom, a mondat végét kicsit szomorkásan.
Kinyitom a kocsi ajtaját, a hátsó ülésre berakom a cuccaimat, melyek mellé te is berakod a te csomagjaidat, majd beülsz mellém, rám mosolyogsz (amitől megint olvadozok), majd elindulunk. Az utat szótlanul töltjük, végig magamon érzem pillantásodat. Már nem sok kell pár méter és a házad előtt is vagyunk. Leparkolok, és rád nézek. Te is engem nézel.
- Nem lenne kedved bejönni? – kérdezed.
Miért is ne? Igenel válaszolok neked, kiszállok a kocsiból, kiveszed a cuccaidat, majd belépünk a házadba.
- Kérsz valami innivalót? – kérdezed mosolyogva.
- Nem köszönöm, tudod vezetek. – magyarázkodom, a slusszkulcsra mutatva.
- De azért egy teát elfogadhatsz. – mondod kedvesen, és én nem tudok neked ellenállni, így elfogadom a felkínált italt.
Helyet foglalok a kanapén, majd pár perc múlva megjelensz kezedben két bögre forrón gőzölgő teával. Az egyiket felém nyújtod, a másikba pedig belekortyolsz. Míg a tea el nem fogy elbeszélgetünk kis semmiségekről.
- Nincs kedved itt aludni? – kérdezed csillogó szemekkel, mire elkerekedik a szemem, erre pedig mentegetőzni kezdesz: - Ne értsd félre, csak most én sem szeretnék egyedül lenni, mint te a múltkor. Ne gondolj semmi rosszra. – mondod, majd lehajtod a fejedet.
Hiába próbálom leplezni, szomorúsággal töltenek el szavaid, hogyan is képzelhettem azt, hogy esetleg lehet valaha köztünk valami.
Természetesen eleget teszek kérésednek, és maradok. Megveted nekem a vendégszobában az ágyat, majd leülünk filmezni a nappaliba. Kiválasztasz egy elég durva horror filmet, megjegyzem nem szeretem a horrort, de nem ellenkezek veled.
Ahogy elkezdődött a film felraktam lábaimat a kanapéra, és két karommal átfogtam azokat. A durvább jeleneteknél mindig nem néztem oda, hát minden esetre nem tudom, hogy fogok én így aludni. Szinte már reszketve néztem a filmet, mikor megérzem derekamon kezedet. Közelebb ülsz hozzám, és fejemet válladra helyezed. Megjegyzem így sokkal elviselhetőbb a film, mivel így nem tudok koncentrálni, csakis rád. Felbátorodom, és kezeimet derekad köré teszem. Érzem, hogy nézel. Jobbnak látom, ha elveszem a kezeimet derekadról. Meg is tenném, de nem engeded. Szorosan magadhoz ölelsz, szívem egyre hevesebben ver, nem merek a szemedbe nézni.
Egyik kezeddel állam alá nyúlsz, és felemeled fejemet, épp annyira, hogy szemedbe nézzek. Lassan közelíted ajkaidat enyémekhez, míg egy szenvedélyes csókban össze nem forrunk. Istenem, most én vagyok a világ legboldogabb embere, nem is tudod mióta várom már ezt a csókot. Kezeidet derekam köré fonod, és ha lehetséges még közelebb húzol magadhoz. Hírtelen ötlettől vezérelve átvetem lábaimat derekad fölött, és öledbe ülök. Belenyögsz a csókba, kezeidet lejjebb csúsztatod, és megmarkolod fenekemet. Most rajtam a sor, hogy belenyögjek csókunkba. Lassan fogytán a levegő, ezért pihegve elválnak ajkaink, de te nem tétlenkeddel, nyakamat veszed célba. Hátravetem fejemet, te pedig harapdálni, szívogatni kezded testemnek ezen érzékeny területét. Minden egyes mozdulatodra felnyögök, és nadrágom is kezd egyre szűkebb lenni. Kezeimet nyakad köré fonom, majd rögtön rámarok ajkaidra, amint azok szabadok lesznek, és elérem, hogy ismét egy szenvedélyes csókba forrjunk össze. Kezeiddel befurakszol pólóm alá, és vékony bőrömet kezded el simogatni, újabb sóhajokat csalva ki belőlem. Amint elválnak ajkaink leveszed rólam a feleslegessé vált ruhadarabot, és elhajítod valamerre. Én is így teszek a te pólóddal. Ismét megcsókolsz, és közben felállsz a kanapéról velem együtt. Lábaimat derekad köré fonom, s így viszel fel a szobádba. A szobádig végig csókolózunk, csodálkozom is, hogy nem estünk el egyszer sem.
Mikor beérünk a szobádba leteszel az ágyra, és felém tornyosulsz. Itt is folytatjuk egymás szájának a feltérképezését. Végigcsókolod felsőtestemet, elidőzöl mellbimbóimnál. Mikor eléred köldökömet belenyalsz, ezzel elérve azt, hogy borzongás fusson át testemen. Kibontod nadrágövemet, és leveszed rólam a felesleges ruhadarabot. Arcomat elönti a fóróság, mikor megérzem, hogy boxeremen keresztül kényezteted száddal férfiasságomat.
Felhúzlak magamhoz egy csókra, majd hirtelen megfordítom magunkat, így te kerülsz alulra. Én is bebarangolom testedet, mint ahogy te tetted az imént velem, és evvel a kis akciómmal sűrű sóhajokat váltok ki belőled. Mikor elérem nadrágodat habozás nélkül leveszem azt. Boxereden keresztül is látom vágyadat. Éppen venném le rólad a felesleges ruhadarabot, de te megállítasz ebben, és ismét alattad találom magamat. Könnyedén leveszed alsónadrágomat, majd sajátoddal is ezt teszed. Kicsit elpirulok a szituációtól, de nem bánom a helyzetet.
Ismét szenvedélyes csókba forrunk össze, majd kisebb kutakodás után a fiókból előveszel egy tubus síkosítót. Kensz keveset ujjaidra, majd elhelyezkedsz lábaim között. Gyengéden puszikkal halmozod el nyakamat, és közben megérzem egyik ujjadat magamban. Felszisszenek a szorító érzésre, de kis idő után megszokom. Miután ezt te is észreveszed megérzem második ujjadat is magamban. Ez már jóval kellemetlenebb az előzőnél, de kibírom. Érted mindent. Miután úgy érzed, hogy eléggé tág vagyok, megérzem harmadik ujjadat is. Ez kifejezetten fáj, de nem szólok semmit. Miután lemúlik a kellemetlen érzés, és némiképp ellazultam kihúzod ujjaidat.
Előveszel egy óvszert, és húznád is fel, de én megakadályozlak ebben:
- Ne… kérlek… érezni akarlak…téged… - nyögdécselem kéjtől ködösült hangon.
Elteszed az óvszert és kennéd be magad síkosítóval, de én elveszem a kis tubust, és bőven bekenem vele férfiasságodat. Felnyögsz az érzésre. Miután bekentelek visszahanyatlom az ágyra. Fölém hajolsz, majd szenvedélyesen megcsókolsz. Csók közben meg is érzem férfiasságodat bejáratomnál. Erre az érzésre mindketten felnyögünk. Lassan belém hatolsz. Még félig sem vagy bennem, de megállsz, mivel arcom eltorzult a fájdalomtól. Kicsit vársz, pedig tudom, legszívesebben nem várnál egy percet sem. Mikor megszűnik a fájdalom türelmetlenül megmozdítom csípőmet, melynek következtében teljesen elmerülsz testemben. Az érzésre mindketten felnyögünk.
Mozgásunk ritmikussá, és egyre gyorsabbá válik. Mikor már közel a beteljesedés hirtelen kicsusszansz belőlem. Nincs időm meglepődni sem, de már ismét érezem magamban teljes hosszadat. Ezt megcsinálod többször egymás után, mind egyre mélyebbeket lökve rajtam. A gyönyör, melyet okozol nekem leírhatatlan. Hírtelen jár át a kéj, ívbe hajlik testem, és megremeg. Még néhány mélyebb lökés után te is követsz engem.
Zihálva csusszansz ki belőlem, fekszel mellém, és ölelsz szorosan magadhoz. Szívem még mindig vadul dobog, és mérhetetlen boldogság árad szét testemben. Megadtad nekem a világ legdrágább kincsét, magadat.
Felemeled fejedet, és lágyan megcsókolsz, közben kezeddel folyamatosan simogatod meztelen, verejtéktől csillogó hátamat. Miután elválnak ajkaink megszólalsz:
- Köszönöm Rurum. Ha tudnád mióta szerettelek volna érinteni, magamhoz ölelni, és füledbe suttogni, hogy szeretlek. – mondod, én pedig nem hiszek a fülemnek, hogy nem vettem eddig észre?
- Szeretlek Aoi. – ennyit mondok csak, ez a legmegfelelőbb szól érzéseimre.
- Én is téged Rurum, már ide s tova öt éve. – mondod sóhajtva.
Egymás karjai között alszunk el, és én boldogan merem állítani, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere, mivel tudom, hogy szeretsz.