„Ez furcsa… Hogy kerülök én Aoi házába? Úgy emlékszem haza mentem már, amúgy meg, hol van Aoi?” Lassan elindultam felfelé a lépcsőn, gondoltam az emeleten lehet, közben pedig szólongattam, de semmi választ nem kaptam.
Egyik szoba előtt haladtam el éppen, ahol nyitva volt az ajtó, belestem hát, hátha bent tartózkodik, de meglepetésemben csak egy rakás tükröt találtam a falon. A szoba teljesen üres volt, csak a tükröket lehetet látni. Közelebb mentem egy nagy egész alakos tükörhöz, mert furcsa képet mutatott rólam, nagy hasam volt benne.
Hírtelen két kezet éreztem meg derekamon, és Aoi vállamra rakta fejét, és suttogni kezdet a fülembe mosolyogva:
- Drágám, miért kószálsz el? Nem tudod, hogy a te állapotodban nem szabad sokat ficánkolni? …
*
Izzadtan riadtam fel álmomból, és kapkodva vettem a levegőt. Úr Isten, miket nem álmodok! „Igen, csak egy álom volt, semmi más, csak egy álom. Úr Isten, még hogy én terhes? És Drágám??? Mikkel nem szórakozik a képzeletem, még hogy én Aoi-tól terhes legyek??? Hát ez nevetséges, hiszen mindketten férfiak vagyunk, amúgy sem vagyok buzi…”
Sietve kimásztam az ágyamból, az óra még csak fél nyolcat mutatott. Sietősen bevágódtam a zuhanyzókabinba, és megengedtem a hideg vizet, hogy az álmom legkisebb morzsája is elhagyja elmémet.
Miután befejeztem a pepecselést a fürdőben, lementem, összedobni valami reggelit a konyhába. Csináltam is két adag Tamago gohan-t, azért kettőt, mert Aoi nemsokára betoppan, és ahogy ismerem nem tud főzni, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy nem igen reggelizet.
Háromnegyed kilenckor csengettek is az ajtómon, amit pár másodperc múlva ki is nyitottam. Természetesen Aoi-al találtam szembe magamat, akinek két nagy utazótáska volt a kezében, és fülig ért a szája. Le is blokkoltam cseppet a táskákat látván, és félrenyeltem az éppen számban lévő kávét. „Ez tényleg ide akar költözni???”
- Na, azért nem kell öngyilkossági kísérletet végrehajtanod. Miért lepődtél meg annyira, hiszen tegnap mondtam, hogy kilenckor jövök. – mondta kuncogva.
- Jól van na, kacagj ki! Nem gondoltam, hogy komolyan ide akarsz költözni… - nyújtottam rá a nyelvem, mire csak mosolyogni tudott.
- Aranyos vagy, mikor mérges vagy. – mondta még mindig mosolyogva, mire én kezdtem egyre pirosabb lenni, egyrészt azért amit mondott, másrészt pedig eszembe jutott az álmom.
- Gyere beljebb. Mindjárt megmutatom a szobádat. – invitáltam beljebb „lakótársamat”.
Az emeletre felérve a balról a második szobát kapta, így egymással szemben lesz a szobánk. Külön fürdőszoba, és gardrób is tartozott a szobához.
- Tessék ez lesz a te szobád, szemben van az enyém. – magyarázkodtam, hogy tudja, mit hol talál. – ide pedig nyugodtan bepakolhatod a ruháidat. – mutattam a gardróbra. – És most gyere le a konyhába, és reggeliz meg, mivel gondolom ma még nem ettél.
Lementünk a konyhába, leültettem az asztalhoz, és elé helyeztem a részét. Hangtalanul elfogyasztotta, majd megköszönte szépen a reggelit.
Tíz óra felé be is futottak Miyaviék a kicsivel, elbúcsúztak, és közben nem győztek hálálkodni, hogy elvállaltuk Kira-t. Még ránk kötötték, hogy ha bármi probléma adódik, nyugodtan telefonáljunk nekik, és ők már repülnek is haza.
*
Délutánra eldöntöttünk, hogy vásárolni fogunk menni. Beugrottunk hát Aoi kocsijába (mivel erősködött, hogy ő akar vezetni), Kira hátul a gyerekülésben ült, és épp az egyik Hello Kitty-s macijával játszott. Én az anyós ülésben ültem, Aoi mellett, és szinte minden második pillanatban hátra fordultam mosolyogva a kicsihez, aki hangosan gügyögött, hiszen még nem tudott beszélni, ám le sem tagadhatja a szüleit, hiszen egész úton be nem állt a kicsike szája. Aoi-al mosolyogva néztünk egymásra egy másodpercre, de ő rögtön visszafordul, az utat kémlelni.
Fél órán belül el is értünk egy kisebb élelmiszerüzlethez, itt mindig meg szoktam kapni, amire szükségem van, és már az eladók is ismernek, és nagyon segítőkészek velem.
Még sétálgattunk kicsit egy parkban ( természetesen csakis napszemüvegben, hogy nehogy felismerjenek minket), mikor Kira meglátott egy vattacukor árust, és hangosan gügyögni és mutogatni kezdett, hogy az bizony neki kell. Így tehát vettünk neki egy rózsaszínű vattacukrot, amit Aoi hüségesen ki is fizetett, és leültünk egy lócára pihenni cseppet. Kira középen ült, Aoi fogta a vattacukor pálcikáját, a kislány pedig nagyban vágta befele az édességet. Mi csak mosolyogni tudtunk rajta, főleg mikor még a haja is csupa maszatos lett tőle. Olyan aranyos volt így, meg tudtam volna zabálni.
Miután kellőképen belakmározott az édességből látszott rajta, hogy nemsokára leragad a szeme. Nem akartam maszatosan lefektetni, ezért megtöröltem kicsit a kezecskéit és az arcát, majd ölbe vettem, és lassan visszaindultunk az autóhoz. Mikor beraktam a gyerekülésbe szerencsére nem kelt fel, így én is nyugodtan beülhettem Aoi mellé. Egymásra mosolyogtunk, és elindultunk haza.
Otthon óvatosan kivettem a kicsit az ülésből, míg Aoi hozta a csomagokat. A szobámba már előzőleg betettünk a kiságyát, így mikor felértem Kira-val beraktam a kiságyba, amire szintén nem ébredt fel. Gondosan betakargattam, majd gyorsan lementem a konyhába Aoi-hoz. Összeütöttem egy gyors vacsorát nekünk, majd miután elfogyasztottuk azt, és a mosogatót is bekapcsoltam, megegyeztünk, hogy felváltva megyünk zuhanyozni, hogy mindig legyen valaki Kira mellett.
Elsőnek ő ment fürödni, majd fél óra múlva követtem én is példáját.
Mikor visszaértem a szobámba, ő már békésen szuszogott az ágyamon. Nem volt szívem felkelteni, így betakargattam, és mellé feküdtem (hiszen óriási ágyam van). Olyan édesen aludt, hogy legszívesebben közel húztam volna magamhoz, és reggelig ölelgettem volna.
Megijedtem ezektől a gondolataimtól. Az nem lehetséges, hogy többet kezdek érezni Aoi iránt, mint szimpla barátság. Vagy mégis… ?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése